Sportoló mikroközösség a versenysport és az élsport árnyékában.
A sporttevékenységnek és legyen ez amatőr, vagy szabadidősport, szemléletformáló hatása van, ez egyértelmű. Ennek jelentősége és fontos üzenetértéke van, hiszen kivetíthető, alkalmazható lenne a köznevelés, illetve az összes társadalomban működő általános oktatómunkát végző intézmény területére.
Minden „józanul gondolkodó” társadalomban az állam a tömegek számára, egész pontosan olyan állampolgárai részére, akik élni szeretnének ezzel a lehetőséggel, biztosítja a sportolás és az egészséges életmódhoz szükséges támogató feltételeket.
Véleményem szerint az egészség megőrzése, az ehhez kapcsolódó életmód kialakítása és az erre épített szemléletmód elfogadása nemcsak a mikroközösségek (családok) elvárható feladata. Ahhoz, hogy az első lépéseket megtegyük ebbe az irányba, szükséges lenne az érvényben lévő általános gondolkodásmóddal összefüggő értékrendünkben elindítani a változásokat. Egyértelmű, hogy a változás folyamata rövidtávon nem megvalósítható. Természetesen a szükséges alapok hiányát fontos lenne megteremteni.
A sporttevékenységnek és legyen ez amatőr, vagy szabadidősport, szemléletformáló hatása van, ez egyértelmű. Ennek jelentősége és fontos üzenetértéke van, hiszen kivetíthető, alkalmazható lenne a köznevelés, illetve az összes társadalomban működő általános oktatómunkát végző intézmény területére. A köznevelés szegmensein keresztül nem csak a rendszer szintű tartalomban, szervezettségben, hanem értékrend és célmeghatározásban is eredményeket érhetnénk el.
Számomra egyértelmű, hogy az oktatás minősége teszi lehetővé a biztos jövőkép megalkotását. Azokkal értek egyet, akik úgy vélekednek, hogy a fiatal felnövekő generációk tudása, gondolkodása lehet a jövőnk „kincsestára”. Minél több tanult és helyesen gondolkodó fiatal szakember kerül a gazdaság, egészségügy és a köznevelés, illetve a tárdadalom egyéb más fontos területére közép, vagy felsővezetőként, annál inkább érezhető lesz a változás ereje, ami egyértelmű fejlődéshez vezet.
No de ugorjrunk vissza az írás elejéhez. Nézzük a versenysport területét, amiben én is dolgozom. Hazánkban a sport nemzetstratégiai ágazat azt tudjuk, azonban, ha az egész vertikumot vizsgáljuk a fenti okfejtés a lakosság sportos életmódja és a hazai versenysport és a szűkebb élsport szegmensei láthatóan nincsenek egyensúlyban a társadalom egészére nézve. Azonban az úgynevezett „fejlettebb” társadalmak többségében azt látjuk, hogy a fenntarthatóság és a folyamatok irányítása többségében üzleti alapon működő mechanizmusokra épül a verseny és főleg az élsport területein. Sajnos be kell látni, hogy mi magyarok nemhogy sportoló nemzet nem vagyunk, de még sportosnak mondhatók sem voltunk soha. Azt látom, hogy a „piramis rendszer” kibillent és fordítva építkezik a megszokottól.
Az amatőr sport elsősorban a versenyzés szempontjából különbözik a szabadidősporttól, hiszen ez utóbbi inkább a rekreációt célozza, bár az amatőr sportban is vannak versenyszellemre utaló elemek. Az amatőr sportoló nem hivatásos, de a sportágban a versenysport jellemzőit alkalmazza, míg a szabadidősportban a sportolás a kikapcsolódás, az egészségmegőrzés és az önkéntes mozgás a cél. A fejlesztés és a hozzárendelt finanszírozás felettébb nem alulról, hanem felüliről táplálkozik, ami nem helyes véleményem szerint.
Lehet színesre festeni az eget és szépíteni a statisztikákat, de mihaszna, ha hiányzik több minden, ami a versenysporthoz szükséges alapokat megteremtené az építkezéshez. Szerintem a mikroközösségekben művelt sporttevékenység rendszeres életvitel szerinti alkalmazása egy erre a modellre kialakított, társadalmilag elfogadott és sokak számára kedvező rendszer alapjaként tudnám elképzelni. Gondolok itt szemléletre, mentalitásra, nevelésre, infrastruktúrára és legfőképpen elhívatott, támogató és jól működő társadalmi viszonyokra és értékrendre. Mint ezt korábban írtam.
Nem értek a politikához és nem is vagyok képes úgy gondolkodni, hogy érthető és igazságos legyen számomra. Azonban, amióta (és ez nagyon régen kezdődött) a versenysport és az élsport területén tevékenykedem, sportágunk bármelyik szegmensében állandóan jelen volt a politika. Azt látom, hogy napjainkban sajnos a szakma, és főleg a gyakorlatban alkotók, egyre inkább perifériára kerülnek, vagy mellőzve vannak a döntést hozóktól és egyre hátrébb kerülnek. A kézilabdasport finanszírozás rendszere az elmúlt évtizedben hatalmasat fejlődött. Ez időszak alatt rengeteg TAO-forrás áramlott a sportágba, ami főként létesítményfejlesztésre, eszközbeszerzésre és utánpótlásprogramokra fordított a sportág. Ugyanakkor a források felhasználásának hatékonysága továbbra is kulcskérdés maradt, hiszen nem minden sportszervezet tudja a rendelkezésére álló lehetőségeket valódi szakmai fejlődésre fordítani. Sajnos az is előfordul, hogy nem kevés sportszervezet képtelen az elnyert pályázat összegét akkor és úgy lehívni, ahogy azt szeretné. Arra is van nem kevés példa, hogy a „kicsik” nem képesek felhasználni a jóváhagyott kereteiket, mert nem tudják feltölteni azt. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez sem üzleti, vagy szakmai teljesítmény alapon működik. Főleg napjainkban a „nagyok” mindig előnyben vannak a „kicsik” - kel szemben. Ennek kihatása nem csak az elosztásban, a lehetőségekben, hanem a döntéshozatalban is érzékelhető.
Azonban a sportág jövője szempontjából a „kicsik” és a „nagyok” közötti együttműködés elengedhetetlen lenne. A tökéletes egyensúlyt akkor érhetnénk el, ha a nagyobb klubok tisztelnék és segítenék a kisebbeket, a kisebbek pedig elfogadnák a nagyobbak céljait. Csak így lennénk képesek egy erős, egységes kézilabdás vertikumot építeni. Ez az írás talán csapongó tartalmat közvetít az olvasó számára, de véleményem szerint a végig nem gondolt rendszerhibák sok esetben összefüggésben állnak egymással, amit orvosolni kellene.
