
MINDEN SPORTÁG NEVELŐEDZŐJÉNEK AJÁNLOM!

II. rész
„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.” Jean-Jacques Rousseau. Ez az egyik kedvenc idézetem, és valamilyen formában egész szakmai pályámat végig kísérte. Fiatal edzőként bennem is erős volt a vágy, hogy tartozzak valahová: sportolókhoz, csapathoz, eredményes edzőkhöz, egy szakmai közösséghez. Ez természetes része a pályakezdésnek. Tanulni akartam, tapasztalatot szerezni, és kerestem azokat, akiktől érdemes volt tanulnom. Az évek során azonban egyre világosabbá vált, ki nem akarok lenni, kik közé nem akarok tartozni, és hogyan nem akarok dolgozni. Sokszor előbb tudtam, mit nem szeretnék, mint azt, hogy pontosan mit akarok. A függetlenség számomra soha nem azt jelentette, hogy nincs szükségem másokra. Éppen ellenkezőleg: mindig fontosnak tartottam a tanulást, a tapasztaltabbaktól való tanulást és a kritikát is. De egy idő után mindenkinek ki kell alakítania a saját szakmai gondolkodását és értékrendjét. A játékosaimnak gyakran mondtam: „Mindent szabad, amit a szabályok nem tiltanak.” Ezt szakmailag is fontosnak tartom. A szabályokat és a kereteket természetesen be kell tartani, de ezeken belül merj gondolkodni, kérdezni, vitatkozni és másképpen csinálni. Számomra a szakmai függetlenség ott kezdődik, amikor egy sportszervezethez vagy intézményhez tartozva is meg tudom őrizni a saját gondolkodásomat. Ha pedig egy szervezet szakmai elveivel, prioritásaival már tartósan nem tudok azonosulni, azt nem szeretem elhallgatni. Vagy megpróbálok változtatni, vagy elkezdem keresni a saját utamat. Ezt tanácsolnám a fiatal nevelőedzőknek: Tanuljatok másoktól, de ne akarjatok mások másolatai lenni. Tartozzatok közösségekhez, de ne mindenáron. Legyetek nyitottak, de legyen saját véleményetek. Alkalmazkodjatok, de ismerjétek a saját szakmai határaitokat. Mert a szakmai szabadság és függetlenség nem azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok. Hanem azt, hogy tudom, mit miért csinálok – és tudom azt is, mit nem vagyok hajlandó feladni önmagamból. Talán ez az a gondolat, amely fiatal edzőként és ma, több mint negyven év tapasztalatával a hátam mögött is ugyanúgy meghatározza a szakmai hozzáállásomat.

III. rész
Ne a veszteségeidet nézd, hanem a lehetőségeidet! Nem azon érdemes keseregni, ami már mögöttünk van. Az élet nem visszafelé ad új esélyt, hanem előre. A sportban ezt különösen jól megtanulhatjuk. Egy kihagyott helyzeten már nem lehet változtatni. Egy elveszített mérkőzést nem lehet újra játszani ugyanabban a pillanatban. Egy rossz döntést nem lehet kitörölni. És van, amikor hiába tettél meg mindent, mégsem úgy alakul az eredmény, ahogy szeretted volna. Tedd meg, amit meg kell tenned. Adj bele mindent. Aztán engedd el azt, amin már nem tudsz változtatni. Egy játékosnak egy elrontott lövés után nem az előző támadáson kell gondolkodnia, hanem a következőn. Egy kapusnak a kapott gól után nem azon kell rágódnia, hogy mit kellett volna másképpen csinálnia, hanem azon, hogy két perc múlva lehet, hogy éppen neki kell megnyernie a mérkőzést. Egy edzőnek pedig egy elveszített mérkőzés után nem az a legfontosabb kérdés, hogy „miért történt?”, hanem az, hogy „mit tanulhatunk belőle, és mit csinálunk legközelebb másképpen?” Ez nem azt jelenti, hogy nem kell elemezni a hibákat. Sőt! Elemezni kell. Tanulni kell belőlük. Csak nem szabad bennük maradni. Maradj nyitott! Figyelj! Tanulj! Gondolkodj! Mert sokszor nem az dönti el a sikert, hogy ki hibázik kevesebbet, hanem az, hogy ki tud gyorsabban továbblépni a hibája után. És közben figyeld azt is, ami körülötted történik! Lehet, hogy egy játékos nem került be a kezdőcsapatba. Ez első pillanatban veszteségnek tűnik. De lehet, hogy éppen ez ad neki lehetőséget arra, hogy többet dolgozzon, fejlődjön, és amikor eljön az ő pillanata, készen álljon. Lehet, hogy egy edző nem kapja meg azt a csapatot vagy feladatot, amit szeretett volna. De közben olyan tapasztalatot szerezhet, amely később egy sokkal nagyobb lehetőséghez készíti fel. A lehetőség sokszor nem annak látszik, aminek első pillanatban gondoljuk. Ezért amikor az élet eléd helyez egy lehetőséget, ne csak ismerd fel – élj is vele! Mert lehetőséget kaphatsz egy mérkőzés utolsó támadására. Kaphatsz egy új csapatot. Egy új feladatot. Egy új edzőt. Egy új játékost. Vagy egyszerűen csak egy új esélyt arra, hogy megmutasd, mire vagy képes. De a lehetőség önmagában még nem siker. A lehetőség csak akkor válik eséllyé, ha felismered, és mersz élni vele. Ezért nem mindig az nyer, akinek több lehetősége van. Hanem az, aki felismeri a sajátját, amikor eljön az ideje – és fel is készül arra, hogy éljen vele. Tehát ne a veszteségeidet számold. Nézd meg, mi maradt a kezedben! Ne azt kérdezd, „Miért nem sikerült?” Hanem azt: „Mit tehetek most?” Ne azon gondolkodj, „Mi lett volna, ha…” Hanem azon: „Mi lehet még belőle?” Mert amit lehetett, megtettél. Ami azon túl van, már nem rajtad múlik. Figyelj! Tanulj! Gondolkodj! Dönts! Cselekedj! És amikor eljön a pillanat, ne várj tökéletes körülményekre. Ismerd fel a lehetőséget! Készülj fel rá! És ragadd meg! Mert a sportban – és talán az életben is – sokszor nem az a legnagyobb veszteség, amikor elszalasztunk valamit. Hanem amikor észre sem vesszük, hogy ott volt előttünk a lehetőség. „A tegnapi hibád már nem eredmény. A holnapi sikered viszont a mai döntéseddel kezdődik.”



