Magyar kézilabda6 perc olvasás

GONDOLATOK AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉSRŐL - MINDEN SPORTÁG NEVELŐEDZŐJÉNEK AJÁNLOM!

Ne engedd, hogy az edzés tartós, céltalan üresjáratokkal teljen! Magyarázz, mutass példát, kérdezz, adj visszajelzést, és ha szükséges, változtass a feladaton! Ne csak azt mondd meg, mit csináljanak, hanem segíts nekik megérteni azt is, hogyan tudják hatékonyabban végrehajtani.

Zsiga Gyula 11-HPGy

Ne a foglalkozást vezesd, hanem a fejlődést irányítsd! Szakmai intelmek nevelőedzők részére. Ne veszélyeztesd szakmai hitelességedet felelőtlen, átgondolatlan döntésekkel! A nevelőedzői munka során könnyű engedni a kényelemnek, a megszokásnak, a tapasztalat hiányának vagy éppen a téves szakmai meggyőződésnek. Ezek azonban olyan döntésekhez vezethetnek, amelyek nem szolgálják a rád bízott gyerekek fejlődését, és hosszú távon a saját szakmai munkád eredményességét is veszélyeztetik. Ne az legyen a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az edzésen, hanem az, hogy örömmel, motiváltan és közben eredményesen fejlődjenek! A kettő nem zárja ki egymást. Ellenkezőleg: a jól megválasztott játék, a tudatosan felépített gyakorlat és a megfelelő pedagógiai irányítás egyszerre teremthet élményt és fejlődési lehetőséget. Minden feladatnak legyen célja! Akár képességet fejlesztesz, akár egy technikai elemet tanítasz, akár összetettebb mozgást gyakoroltatsz, pontosan tudnod kell, mit szeretnél elérni vele. A gyakorlatok ne csupán kitöltsék az edzésidőt, hanem egymásra épülve segítsék a tanulási folyamatot. A gyerekek ne pusztán végrehajtsák a feladatokat, hanem értsék is meg, mit, miért és hogyan csinálnak. Gondolj arra, hogy az élet minden helyzetben kínál lehetőséget a tanulásra. Ugyanez igaz a sportfoglalkozásokra is. Az utánpótlás-nevelésben minden gyakorlat, minden játékhelyzet és minden edzői visszajelzés alkalmat teremthet a tanításra és a nevelésre. Ez azonban csak akkor valósul meg, ha az edző tudatosan él ezekkel a lehetőségekkel. Ne ülj le, ne fordíts hátat, és ne hagyd magukra a gyerekeket! Abban a 60 vagy 90 percben, amikor te felelsz az edzésért, legyél jelen szakmailag, pedagógiailag és emberileg is! Figyeld a gyerekeket, kövesd a tevékenységüket, ismerd fel a hibáikat, és segíts nekik a javításban. Ne engedd, hogy az edzés tartós, céltalan üresjáratokkal teljen! Magyarázz, mutass példát, kérdezz, adj visszajelzést, és ha szükséges, változtass a feladaton! Ne csak azt mondd meg, mit csináljanak, hanem segíts nekik megérteni azt is, hogyan tudják hatékonyabban végrehajtani. A folyamatos edzői jelenlét nem egyenlő a folyamatos beszéddel: néha egy jól időzített kérdés, egy rövid instrukció vagy egy tudatosan megválasztott gyakorlási helyzet többet ér a hosszas magyarázatnál. A munkád nem ér véget a feladatok kijelölésével. Éppen ott kezdődik a nevelőedzői munka lényegi része, amikor a gyerekek elkezdik végrehajtani azokat. Ekkor kell megfigyelned, hogyan dolgoznak, milyen hibákat követnek el, mit értenek meg a tanításodból, és miben van még szükségük segítségre. Ne feledd! A cél nem az, hogy a gyerekek minden pillanatban tőled várják a megoldást. Arra kell törekedned, hogy fokozatosan képessé váljanak önállóan felismerni a hibáikat, döntéseket hozni és megtalálni a helyes megoldásokat. Mert nem az a jó edző, aki a legtöbbet beszél, a legtöbb gyakorlatot ismeri vagy a legtöbb utasítást adja. Hanem az, aki tudását képes átadni, gondolkodásra ösztönözni, megértetni és önállóságra nevelni a rábízott gyerekeket. Ez a nevelőedző valódi küldetése.

1. A gyakorlat célja határozza meg a gyakorlatot! Ha a cél a döntéshozatal fejlesztése, ne olyan feladatot válassz, amelyben a gyereknek előre meghatározott módon, gondolkodás nélkül kell végrehajtania a mozdulatokat. Olyan helyzetet teremts, amelyben valóban észlelnie, mérlegelnie és döntenie kell.

2. Ne csak a hibát javítsd, a megoldást is tanítsd! Ha a játékos hibázik, ne elégedj meg azzal, hogy megállítod vagy kijavítod. Segíts neki felismerni, miért hibázott, milyen más lehetősége volt, és legközelebb mire figyeljen. Így a hibából tanulási lehetőség lesz.

3. Ne függőséget alakíts ki, hanem önállóságot! Ha minden helyzetben te mondod meg a helyes megoldást, a játékos megszokja, hogy kívülről várja az irányítást. Kérdésekkel, változatos játékhelyzetekkel és fokozatosan növekvő felelősséggel segítsd, hogy saját maga is képes legyen jó döntéseket. A nevelőedző feladata nem az edzésidő kitöltése, hanem a gyerekek fejlődésének tudatos irányítása. Minden gyakorlatnak legyen célja, minden visszajelzésnek legyen értelme, és minden edzés vigye közelebb a játékost ahhoz, hogy egyre többet értsen, tudjon és önállóan oldjon meg.

MENTORI SZEMMEL

I. rész

Amikor az ember igazán dolgozik egy célért, valójában nem a jutalomra gondol. A cél vezeti. A jutalom majd jön – vagy nem. Nevelőedzőként azonban valami egészen más vált fontossá. Egy gyermeki mosoly. Egy megértő fejbiccentés. Egy magasba emelt hüvelykujj. Egy halk köszönet. Egy kolléga vállveregetése. Egy szülői ölelés. Vajon ezek jutalmak? Szerintem igen. Sőt, bizonyos értelemben talán ezek a legértékesebbek. Mert a szakma elismerése nem mindig díj, oklevél vagy hangos gratuláció. Néha csak annyi, hogy valaki figyel rád. Kérdez. Érdeklődik. Visszajelez. És ebből tudod, hogy amit csinálsz, annak van hatása. Fiatalon szinte habzsoltam az új tapasztalatokat. Minden új impulzus, minden siker, minden szakmai lehetőség fontos volt. Ha valami a siker közelébe vitt, azt jutalomként éltem meg. Ma már másképpen gondolkodom. Nem azért, mert kevésbé érdekel a munka. Éppen ellenkezőleg. A hozzáállásom nem változott. A viszonyom változott meg a jutalomhoz. Már nem állok sorban érte. Ha megtalál, elfogadom. Ha nem talál meg, attól még elvégzem a munkát. A saját időmben pedig egyre inkább olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, amelyek önmagukban is jutalmat jelentenek. Bemutatókkal. Szakmai tartalmak írásával. Edzők mentorálásával. Podcast beszélgetésekkel. Gondolkodással. És persze pihenéssel is. Mert ezt is meg kellett tanulnom. Az idő érték. És nem kell minden percet valamivel „hasznossá” tenni. Néha az is elég, ha valami leköt, érdekel és örömet ad. És már az sem érdekel annyira, mit gondolnak rólam Ez talán a legnagyobb változás. Fiatalon nagyon fontos volt. A megfelelési kényszer erősen dolgozott bennem. Ott akartam lenni mindenhol, ahol szakma volt. Meg akartam mutatni magam. Szerepelni akartam. Aktív akartam lenni. Ha megtapsoltak, figyeltek rám vagy gratuláltak, könnyen azt gondoltam: „Elismer mindenki.” Ma már tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. A taps nem feltétlenül jelent elismerést. A csend pedig nem feltétlenül jelent elutasítást. Az évek megtanítottak különbséget tenni a valódi érték és a külső visszajelzés között. Az irigység és a féltékenység – jó magyar szokás szerint – valamilyen formában mindig jelen volt. Valószínűleg ma is jelen van. De már nem foglalkoztat különösebben. Mert közben megtapasztaltam azt is, hogy vannak, akik tisztelnek. Vannak, akik figyelnek. Vannak, akik értik és értékelik, amit képviselek. És természetesen vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem érdekel. És ez ma már rendben van. Nem akarok mindenkinek megfelelni. Nem akarok mindenkinek tetszeni. És nem akarok mindenkit meggyőzni. Azt szeretném, hogy amit csinálok, hiteles legyen számomra. Nem egy tökéletes pályát építettem fel. Nem hibátlan döntések sorozatát. Nem egy másoktól átvett filozófiát. Hanem egy saját gondolkodásmódot. Hibákból. Tapasztalatokból. Kudarcokból. Sikerekből. Tudásból. És nagyon sok újrakezdésből. Nem örököltem az értékeket. Nem másoltam őket. Felépítettem őket. És talán éppen ezért érzem ma igazán a sajátomnak. Mert az érték számomra ma már nem az, amit mások annak neveznek. Hanem az, amit az idő, a tapasztalat és a saját lelkiismeretem is annak igazol.

Kapunyitás podcast

Beszélgetések az utánpótlássportról edzőkkel és szakemberekkel.

Feliratkozás

Videók

Szakmai útmutatók és oktató videók a kézilabda tanításáról.

Feliratkozás